V. „Farsang Kupa”
2007.
Tisztelt Kollégák és Diákok!
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségen belül, a Tata és Környéke Regionális szervezet 5. alkalommal rendezi meg a „Farsang Kupa” Gasztronómiai versenyt (szakács, cukrász, felszolgáló /pincér/, pék szakmákban) Cocktail versennyel egybekötve.
Fővédnökünk: Pető István Úr a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Elnöke.
Szeretnénk, ha minél több, a szakmáját hivatásnak tekintő kolléga, leendő kolléga venne részt, s ennek szellemében kész volna összemérni tudását egy igényes és a nagyközönség számára is látványos versenyen.
Az értékelést a nemzetközileg is elismert, magas szaktudással rendelkező, hazai zsűritagok végzik.
A „Farsang Kupa” gasztronómiai versenyt az elkövetkezendő években is szeretnénk mindig Magyarország rangos versenyei között tudni, s kérjük a versenyzők ilyen fokú hozzáállását!
Az elmúlt években megpróbáltunk törekedni arra, hogy nem csak színvonalas, hanem a versenyzők számára is izgalmas, kihívást, valamint elismerést jelentő versenyt hozzunk létre. Ennek érdekében folyamatosan figyeltük a tendenciákat, a versenyzők részéről visszaérkező észrevételeket, és ennek megfelelően alakítottuk versenyünket. Ezzel az irányvonallal idén sem szeretnénk szakítani, ezért úgy döntöttünk, hogy a meglévő kitűntetések mellé további 4-et hívunk életre hagyományteremtő céllal.
A Farsang Kupán elnyerhető kitűntetések és címek:
Ø A „legeredményesebb versenyző” – díszoklevél, egyedi kupa, komoly tárgynyeremény (a legkiemelkedőbb versenyzőnek, kiadható bármely szakmában)
Ø A „legeredményesebb iskola” – díszoklevél, egyedi kupa, komoly tárgynyeremény (az indított tanulók eredményességétől függ)
Ø
A „legjobb szakács” – díszoklevél, egyedi kupa
Ø A „legjobb cukrász” – díszoklevél, egyedi kupa a zsűri döntése a pontszámok
Ø A „legjobb felszolgáló” – díszoklevél, egyedi kupa figyelembevételével
Ø A „legjobb pék” – díszoklevél, egyedi kupa
Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a „legeredményesebb iskola” cím odaítélése nem az indított tanulók számától, hanem azok eredményességétől függ!
A tanulók fejlődése érdekében is úttörő jelleggel változtattunk a versenykiíráson. Ennek köszönhetően létrehoztuk a szakács- és cukrász tanuló artisztika kategóriát. Észre kellett venni, hogy nagyon sok tanulónál a megfelelő tudás és kézügyesség kiváló fantáziával is párosul, ám a hagyományos tanuló kategóriában ezt nem igazán bontakoztathatják ki. Így az iskola elvégzése után sokszor nehézséget jelent, hogy fiatalok helyt tudjanak állni egy felnőtt megmérettetésen. Ennek érdekében teremtettük meg ezt a két új kategóriát, remélve, hogy egyfajta hidat képzünk a tanuló és felnőtt kategória közt, és így megannyi tanuló sziporkázó ötlete sem veszik el.
Ám ebben a kategóriákban való induláshoz komoly előfeltételeket állítottunk. Ahhoz, hogy a tanuló elindulhasson a számára kiírt artisztikában, be kell mutatnia a hagyományos (szakács- illetve cukrász tanuló) kategóriát is. Itt szeretnénk felhívni minden felkészítő tanár, illetve mester figyelmét, hogy a díszmunka valóban a diák kezét dicsérje. A korrektség és a tiszta verseny érdekében, a zsűri minden artisztikában induló diák részére (saját munkájából), szabadon kiválaszt egy részletet, melyet a diáknak a zsűri előtt újra el kell készíteni, ezzel bizonyítva, hogy valóban a saját munkája. Ezért kérjük a tisztelt felkészítőket, hogy azon alapanyagokat, melyet a diákok az artisztikai munka során felhasználtak, kis mennyiségben hozzák magukkal (pl. karamell, csokoládéplasztik, marcipán stb. értelemszerűen, ahol ez kivitelezhetetlen ott a technológiai lépésekre kérdeznek rá a zsűri tagjai! Zöldségfaragásnál nem szükséges minden fajtából hozni.)
Abban az esetben, ha bármi kétség merülne fel, hogy a kiállított artisztika nem vagy részben nem a diák munkája, úgy a továbbiakban a zsűri nem tudja értékelni azt!
Verseny kategóriák:
§ B – szakács – melegen elképzelt és hidegen bemutatott étel
§ Szakács Tanuló
§ Cukrász tanuló
§ D1 – hidegkonyhai artisztika
§ D2 – cukrászati artisztika
§ Szakács tanuló artisztika
§ Cukrász tanuló artisztika
§ F – felszolgáló (pincér)
§ Felszolgáló (pincér) tanuló
§ G – pék
§ Pék tanuló
„A” Kategória: szakács
Ø 3 darab meleg és 3 darab hideg előétel, hidegen bemutatva.
Ø 1 darab 8 személyes dísztál, továbbá 1 darab display tányér a zsűri számára kóstolás céljából.
„B” Kategória: szakács
Ø 1 darab 2 személyre elkészített, melegen elképzelt, hidegen bemutatott, (megfelelő tálon vagy akár serpenyőben) szervírozott étel. Tetszés szerint vegetáriánus formában is elkészíthető.
Ø 1 darab 5 fogásos ínyenc menü 1 személyre tálalva.
„D1” Kategória – hidegkonyhai artisztika
Ø Hidegkonyhai dekoratív artisztikai díszmunka, amely csak fogyasztásra alkalmas anyagokból (margarin, keményzsír, só, zöldségek, jég, gyümölcsök, stb.) készülhet.
Szakács tanuló:
Ø 4 darab 1 személyes különböző hideg előétel.
Ø 1 darab 4 – 6 személyes hideg dísztál.
Szakács tanuló artisztika: (Ez a díszmunka csak akkor kerül zsűrizésre, ha a tanuló bemutatta mellette az általános szakács tanuló kategóriát is!)
Ø Hidegkonyhai dekoratív artisztikai díszmunka, amely csak fogyasztásra alkalmas anyagokból (margarin, keményzsír, só, zöldségek, jég, gyümölcsök, stb.) készülhet.
VERSENYFELADATOK: „C” - „D2” Kategóriában
„C” Kategória – cukrászat
Ø 1 darab dísztorta vagy díszmunka szabad témaválasztással (például: farsang, esküvő, születésnap, névnap, stb.).
Ø 3 darab különböző tányérdesszert (hidegen vagy melegen elkészítve – hidegen bemutatva) – 1 tányérdesszertet duplán kell elkészíteni a zsűri számára kóstolás céljából.
Ø 8 személy részére 5 különböző apró finomság vagy édesség, petit fours, aprósütemény, sós aprósütemény, bonbonok, stb. (Csak töltött és kézzel megformázottak lehetnek! Darabja maximum 25 gramm lehet.) – A zsűri számára 1 külön tányéron prezentálni kell az 5 desszertfajtát kóstolás céljából.
„D2” Kategória – cukrászati artisztika
Ø Dekoratív művészi alkotás, a felhasznált anyagok csak fogyasztásra alkalmas élelmiszerek lehetnek (cukormunkák, cukoröntés, fúvás, húzás, grillázs, kakaó festészet, csokoládé munkák, csokoládé faragások, nugát, tragant, marcipán munkák, gobleinek, stb.).
Cukrász tanuló:
Ø 1 dísztorta, amely a napi munka során elkészíthető, kivitelezhető, és egy cukrászdában értékesíthető.
Ø Tetszés szerinti 2 féle napi süteményt (torta, szeletek, stb.) kell elkészíteni, fajtánként 10 -10 darabot.
Cukrász tanuló artisztika: (Ez a díszmunka csak akkor kerül zsűrizésre, ha a tanuló bemutatta mellette az általános cukrász tanuló kategóriát is!)
Ø A kategória leírását és kritériumait lásd. a „D2” Kategória – cukrászati artisztikánál.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK
Mindegyik kategória esetében a nemzetközi szabályzat van érvényben!
Értékelési szempontok: „A” – „B” – „C” és tanuló Kategóriában:
Követelmények – szempontok:
Ø Étvágygerjesztő, gusztusos, elegáns megjelenés,
Ø az összetétel ízben és színben harmonizáló, a korszerű táplálkozásnak megfelelő legyen,
Ø korrekt, szakszerű elkészítés a mai modern konyha – és cukrászművészetnek megfelelően,
Ø tiszta, gondos, szabályos felrakás és elrendezés, amely lehetővé teszi a rendeltetésszerű adagolást,
Ø kerülni kell a mesterséges anyagokból készített díszítőelemeket,
Ø a sablonokban, formákban készült termékek pontlevonással járnak!
Értékelési szempontok: „D1” – „D2” Kategóriában
Ø A választott témában a kreativitás, látvány, esztétika, színhatás, stb. együttes nehézségi foka és kivitelezése,
Ø új ötletek, új módszerek alkalmazása – kivitelezése, ehető anyagokból készült díszmunkák (kivéve a tartószerkezeteket),
Ø kizárólag olyan díszmunkák kerüljenek a kiállításra, amelyek még máshol nem voltak kiállítva.
Asztalok mérete: 86 x 250 cm
mindegyik kategóriában megegyezik („A” - „B” -„C” - „D1” - „D2”)
VERSENYFEALADAT: „F” Kategóriában
„F” Kategória – felszolgáló (pincér)
6. A versenyzőknek 1 db 4 személyes alkalmi díszasztalt kell megteríteni, a versenyző által szabadon választott témában.
7. Készíteni kell egy, az alkalomhoz illő menüt, italkínálattal együtt, amit a versenyző az ízléses menükártyán bemutat, a nemzeti elvárásunknak megfelelően.
8. Szervízasztalt nem kell alkalmazni.
9. A terítéshez szükséges eszközöket – tárgyakat a versenyzőknek kell biztosítani.
10. Az asztalok mérete:
¨ 176 x 86 cm,
¨ 181 x 78 cm,
¨ ha nem megfelelő az asztalméret, akkor a versenyzőnek saját magának kell az asztalt biztosítania, kérjük ezt a jelentkezési lapon jelezze!
Értékelési szempontok: „F” Kategóriában
11. Összhang a teríték – a menü – az italkínálat között,
12. terítés szakszerűsége, kivitelezése,
13. dekoráció,
14. személyes megjelenés,
15. a versenyző készüljön fel az általános nemzetközi, szakmai trendek /irányzatok/ változásaiból,
16. rendelkezzen a hazai „Bor és Sommelier” ismeretekkel.
VERSENYFELADAT: „G” Kategóriában / Pék/
A verseny időpontja: 2006. március 03. /szombat/
A verseny helyszíne:
TATAI EDZŐTÁBOR /IV. Csarnok/
2890 Tata
Baji út 21.
A versenyzők 2007. március 03-án reggel 6 órától vihetik be a versenyre a versenymunkákat és a díszasztalhoz szükséges eszközöket. Mindezek elhelyezésére, felállítására 9 óráig van lehetőség.
A dekorációról és a munkájuk megnevezésének kiírásáról a versenyzők maguk gondoskodnak. A szponzorok vagy támogatók megjelenítését a zsűrizés után lehet kitenni a versenymunkák mellé.
A versenymunkák értékelése 9–11 óráig tart, a nemzetközileg elfogadott pontozás alapján (arany – ezüst – bronzérem és oklevél formájában). Ezenkívül a kiemelkedő munkák készítői különdíjban részesülnek.
A hivatalos megnyitó a nagyközönség számára: 12 órakor kezdődik.
A versenyt a nagyközönség 12-17 óráig tekintheti meg, ezért kérjük a versenyzőket, hogy a versenymunkákat csak ezután szedjék le. A kiállítás időtartama alatt mind a versenyzők, mind pedig a nagyközönség számára büfé áll rendelkezésre.
Eredményhirdetés: 16.00 órakor a kiállítócsarnokban.
Bemutatók:
Ø bor: Ászár – Neszmély Borvidék bemutatója
Ø cocktail show: A Zwack Unicum NyRt. jóvoltából.
Ø karamell: Lusztigh Mária mestercukrász
Ø zöldségfaragás: Tanács Attila mesterszakács és Urbán Tibor mesterszakács – Ételszobrász Suli
Nevezési határidő: 2007. február 16. (péntek)!
Nevezés módja:
Ø A jelentkezési lapokat postai úton:
Petrezselyem Antalné mestercukrász
2890, Tata Malom út 12/a.
Ø vagy a 06/ 34-381-987 fax számra elküldeni szíveskedjenek. Minden hozzánk beérkezett jelentkezést (faxon) visszaigazolunk.
Nevezési díj kategóriánként:
Ø 3000 Ft, mely összeget kérjük a Tata és Vidéke TKSZ. 63500093-11028433 számlájára átutalni és az átutalási bizonylatot a nevezési lap hátuljára fénymásolni szíveskedjenek.
Ø A tanuló verseny kategóriában nincs nevezési díj (ez alól kivételt képez, ha a versenyen induló tanuló neve alatt szerepel az őt indító cég neve). Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy csapatban maximálisan 2 fő indulhat!
A jelentkezésekkel kapcsolatos kérdésekben szívesen állunk rendelkezésükre. Elérhetőségek:
Petrezselyem Antalné: a 06-70/250-6206-os mobilszámon.
vagy a 06/34- 381-987 telefonszámon.
Tata, 2007. január 03.
Várjuk jelentkezésüket! A versenyzéshez
sok sikert kíván:
Petrezselyem Antalné
Venesz-díjas mestercukrász
MNGSZ Tata és Környéke Régió és Egyesület Elnöke