II. PELIKÁN KUPA 2007. március 17.
VERSENYFELHÍVÁS
Tisztelt Kollégák, Versenyzők!
A tavalyi versenyen szerzett tapasztalatokra alapozva idén is megrendezésre kerül a „PELIKÁN KUPA” Gasztronómiai verseny. Az idei versenyen a szakácsok és cukrászok mellett a felszolgálóknak is lehetőséget adunk a megmérettetésre.
A versenyt Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatja.
Szakmai támogató: a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség.
A bemutatott alkotások értékelését országosan és nemzetközileg is elismert, magas szaktudással rendelkező hazai zsűritagok végzik.
A tavalyi, talán késői dátum miatt sokan nem tudtak részt venni a versenyen, ezért az idén olyan időpontot választottunk, amely reméljük minél több kollégának és tanulónak kedvet ad a felkészülésre.
A szakmai elhivatottságon és a nemes versenyszellemen túl a verseny célja az, hogy minél nagyobb réteg ismerhesse meg a gasztronómiai hagyományainkat, és a fiatalabb generációnak irányt mutasson a jövőre nézve.
Szeretnénk, ha ez a verseny is beállhatna a nagyobb múlttal rendelkező versenyek rangsorába.
Ehhez kérjük az Önök segítségét.
Versenykategóriák:
I. „A” kategória: szakács –
hidegkonyha,
II. „B” kategória: szakács – melegkonyha (melegen elképzelt –hidegen bemutatott)
III.„C” kategória: cukrász
IV.„D1” kategória: hidegkonyhai artisztika
V. „D2” kategória: cukrász artisztika
VI. „F” kategória: felszolgáló
A verseny időpontja: 2007. március 17. szombat
A verseny helyszíne: Szolnok, ABA-NOVÁK Kulturális Központ, Hild János tér
A résztvevők 2007. március 17-én reggel 6 órától vihetik be alkotásaikat és a díszítéshez használt eszközeiket a verseny helyszínére. A versenymunkák elhelyezésére 9 óráig van lehetőség.
Asztalméret: 80 x 180 cm
Ettől eltérő igényeket kérjük jelezni.
A dekorációról és a munkájuk megnevezésének kiírásáról a versenyzők maguk gondoskodnak. A szponzorok vagy támogatók megjelenítését a zsűrizés után lehet kitenni a versenymunkák mellé.
A versenymunkák értékelése 9-11 óráig tart.
A verseny nemzetközi szabályok szerint kerül lebonyolításra arany-, ezüst-, bronzérmek és oklevél díjazással valamint különdíjak odaítélésével.
- 2 -
A feldíszített asztalok 11 órától 16.30-ig megtekinthetők a nagyközönség számára. A verseny időtartama alatt különböző kóstolók, bemutatók, büfé áll a közönség és a versenyzők rendelkezésére.
Eredmény hirdetés: 14.30 órakor a Kulturális Központ emeletén.
Nevezési határidő: 2007. március 01.
A nevezés módja:
A jelentkezési lapokat postai úton az alábbi címre kérjük elküldeni:
Erdős Hanna, 5430 Tiszaföldvár, Árpád út 105.
Nevezési díj:
- versenymunkánként 2000 Ft
- tanuló kategóriában nincs nevezési díj.
A nevezési díjat a helyszínen lehet befizetni.
A versennyel és a jelentkezéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekben keressék:
Erdős Hanna, Pálszabó Mihály
cukrász mesterszakács,
(tel.: 06-30-279-1512) a francia gasztronómia lovagja
(tel: 06-20-354-8654)
A felkészüléshez jó egészséget, a versenyhez sok sikert kívánunk.
Szolnok, 2007. január 16.
P E L I K Á N K U P A
VERSENYFELADATOK
„A” KATEGÓRIA: szakács – hidegkonyha
- 1 db nyolc személyes alkalmi hideg dísztál és plusz egy komplett adag tányérra tálalva.
- 3 db hideg vagy 3 db meleg előétel hidegen tálalva
„B” KATEGÓRIA: szakács – melegkonyha (melegen elképzelt, hidegen mutatott alkotás)
- 1 db két személyes alkalmi dísztál melegen elkészítve, hidegen szervírozva
- 1 db ötfogásos menü egy személyre bemutatva
„D” KATEGÓRIA: hidegkonyhai artisztika
- hidegkonyhai dekoratív
díszmunka, amely csak élelmiszer alapanyagokból készülhet
(zöldség, gyümölcs, jég, tészta, margarin, stb.)
„C” KATEGÓRIA: cukrász
- 3 db különböző tányérdesszert (hidegen vagy melegen elkészítve, hidegen bemutatva) egy személy részére egyenként bemutatva
- 8 személyes dísztál öt különböző aprósüteménnyel (petit fours, praliné, stb.) bemutatva, max. 25 g/db
„D2” KATEGÓRIA: cukrász artisztika
- dekoratív művészeti alkotás,
amely csak fogyasztásra alkalmas élelmiszerekből készült
(kakaó, marcipán, tragant, csokoládé, karamell,
stb.) munkák lehetnek
„F” KATEGÓRIA: felszolgáló
- 4 személyes alkalmi
díszasztal megterítése szabadon választott témában. A
választott
témához kapcsolódó menü és ital szakszerű
bemutatása menükártyán
Asztal méret: 80 x 180 cm, kerek 120 cm
Eltérő asztalméretnél a
versenyzőnek kell biztosítani az asztalt. A terítéshez
használt
kellékeket a versenyző hozza magával.
TANULÓ SZAKÁCS
- 1 db 4 személyes dísztál hidegen tálalva, plusz egy adag külön szervírozva.
TANULÓ CUKRÁSZ
- 1 alkalmi díszmunka vagy
- 1 db 4 személyes aprósüteményes dísztál